2015. március 29., vasárnap

A Víz világnapja óvodánkban

Víz világnapja óvodánkban

A „Víz világnapja” óvodánknak egy egész heti program-sorozatot adott, mely a hét utolsó napján , pénteken teljesedett ki. A csoportok óvónői a víz témakörét boncolgatva különböző foglalkozásokon keresztül ismertették a gyermekeket a víz jelentőségéről. Annak körforgásáról, védelméről, a vízben élő állatokról, vízi járművekről, és hogy az élővilágnak és nekünk milyen fontos a víz. Nem csak beszélgetéseken és játékokon keresztül ismerkedtünk e témakörrel, hanem számos különböző és igen érdekes kísérletet is végeztünk, ilyen volt például:

  • oldódás, mi oldódok és mi nem: limonádé készítés, különböző anyagok vízzel keverése (olaj, festék, ecet)
  •  szivárványhíd készítése



  • pohár zenekar
  • vízzel töltött nejlon zacskón keresztül beszéltünk „Milyen hangot visz a víz?”


Az óvodánkat papír vízcseppekkel dekoráltuk, a gyermekek otthonról vízzel kapcsolatos játékokat, könyveket, természeti képeket hozhattak. 


Minden csoport kipróbálta a „Zenei festést” melynek lényege, hogy a különböző víz által létrehozott hangok (eső, zuhatag, tenger morajlás), milyen érzéseket váltanak ki az egyénből. Ezt az érzést megpróbálták lefesteni a gyermekek, így igen különleges és sokféle munkát kaptunk. Ezekből a képekből pénteken, az udvaron kiállítást rendeztünk. A gyermekek izgatottan mutatták szüleiknek és meséltek róla.


Pénteken minden gyermek és felnőtt kék pólót vett fel és egy vízcsepp formájú nyakláncot viselt, melyre egy-egy játék vagy feladat megoldására a gyermekek pecsétet gyűjthetek. Ebből aztán a végére verseny is lett, kinek van a vízcseppjén a legtöbb pecsét, bőszen számolgatták és igen büszkék voltak rá.
 Az udvaron mind az öt csoport nagy körbe állt. Mivel a „Víz világnapja” projekt utolsó napját egybe kötöttük óvodánk nyílt napjával, így a körbe sok új „leendő” gyermekünk is beállt szüleikkel együtt.
Vízzel kapcsolatos mondókákat, verseket, énekeket találós kérdésekhez kapcsolva tettük még érdekesebbé. A végét pedig egy közös „zuhanyzással”, tánccal zártunk.


Ezután a gyermekek különböző állomásokon, szabadon játszhattak, feladatokat oldhattak meg:


  •  buborékot fújhattak
  •  kalózhajóból horgászhattak
  •  víz tetején úszó tálba, célba dobhattak
  •  vízbe várat építhettek
  •  papírhajóik versenyre kelhetek a vízen
  •  különböző vonalakon és eszközökön járhattak, vízzel teli pohárral a kézben, ami a forrástól indult és a csermelyen, patakon, folyón keresztül egészen a tengerig vezetett.
  •  horgászhattak
  •  és többféle versenyen vehettek részt, majd ellátogathattak a „varázstengere” is, ahol majdnem igazi hullámokat lovagolhattak labdáik.



És, hogy mi volt a legnehezebb találós kérdésünk?


Melyik a legerősebb ital? "gyermekek találgatásai: sör, pálinka, bor, energia ital!"

A válasz: 
A víz, mert nagy hajót cipel a hátán!


További fotók a projekt zárásáról: 

 https://plus.google.com/u/0/photos/117805666918317154452/albums/6128744527852913793


Sasfalviné Siklósi Erika 
Óvodapedagógus

2015. március 28., szombat

Méhecske

Húsvét közeledtével ismét nálunk járt a Méhecske bábcsoport.Az előadás nyílt napunkra esett,így a gyermekarcok között felfedezhetjük leendő óvódásainkat is:

2015. március 10., kedd

A Csurgó zenekar koncertje



„Kossuth Lajos azt üzente, elfogyott a regimentje”…


Ezért aztán március 5-én a Zipernowsky Uradalom kapta magát és csatába indult a Szivárvány Gyermekházba. Itt ugyanis a Csurgó Zenekar tartott jótékonysági „bevonuló” koncertet a Dóri Ház kis hőseinek támogatására. A fiúk igazán kitettek magukért, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy Ili nénink is kapta magát és táncra penderült. Bemelegítésként volt törpetömködés durranásig…de még ovis fiainkat is megkönnyeztük és csatába küldtük március 15-ei előzetesként. Ők pedig haptákba álltak, meneteltek, vagy épp lóra pattantak és hősiesen kardot rántva harcoltak fáradhatatlanul. Nem volt nehéz dolguk, hisz Siklósi Krisztián „tábornok” vezetése alatt borítékolva volt a győzelem. Még akkor is, ha Csaba bácsit néha rendszabályozni kellett a harci dobpergés megkésése miatt. Szóval készen állunk, ha esetleg felcsendülne a „talpra magyar, hí a haza”!…



 Fotók tömkelege itt:
 https://plus.google.com/u/0/photos/117805666918317154452/albums/6124673505414840273


Sántáné Bonczók Ilona és Kiss Melinda
óvodapedagógus